A Modern Városok Program csupán üres ígéret

Most már mérleget vonhatunk: az igazság, hogy a három évvel ezelőtt megígért Modern Városok Program beruházásainak túlnyomó részében eddig egy kapavágás sem történt Miskolcon – jelentette ki csütörtöki, miskolci sajtótájékoztatóján dr. Varga László MSZP-s országgyűlési képviselő.

Aki éppen ezért is tartja fontosnak a kormányváltást, és ennek lehetőségét az MSZP és a Párbeszéd által megkötött szövetségben, valamint Karácsony Gergely közös miniszterelnök-jelöltben látja. Csütörtöki sajtótájékoztatóján reményét fejezte ki, hogy még több párt csatlakozik majd ehhez a szövetséghez, hiszen így lehet esélyük leváltani Orbán Viktort és kormányát.

„A kormányváltás szükségességét az elmúlt nyolc év számos történése indokolja. Az Orbán-kormány alatt milliók kerültek nehéz helyzetbe, milliók gazdasági, anyagi helyzete rosszabbodott. Nem beszélve arról, hogy a megyei jogú városok lakói abban bíztak, környezetük fejlődik, városuk szépül, erősödik majd. Miskolcon is ezt hitték, amikor három évvel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök itt járt, és bejelentette a Modern Városok Program Miskolcot érintő beruházásait. Megmondom őszintén, én is reménykedtem, hogy ebben olyan beruházások lesznek, amelyek segíthetik a város fejlődését. A miniszterelnök azt ígérte, hogy az M30-as autópálya Kassáig tartó szakaszát 2018-2019 fordulójára megépítik, valamint, hogy Okosváros programot hoznak Miskolcra, és ez a városüzemeltetést gyorssá, hatékonnyá teszi. De a beígért fejlesztések között volt a térfigyelő-kamerarendszer kiépítése, ipari területek kialakítása, kutatás-fejlesztési program, valamint a turizmusfejlesztés keretében a Diósgyőri Vár és a miskolctapolcai strand második ütemének a fejlesztése is. Mindezek mellett az elmúlt években szó volt az Y-híd, valamint egy, a belvárost elkerülő út megépítéséről is. De ígéret volt a Tiszai pályaudvar és környékének intermodális csomóponttá alakításáról is. Ennyi idő után elmondhatjuk, ígérgetés volt, konkrét történés nem. Egyre másra jelentették be ezen beruházások csúszását, például az M30-as esetében az újabb időpont 2022 lett” – sorolta a szocialista országgyűlési képviselő.

–   Október elején kineveztek egy ígéretügyi minisztert, Kósa Lajos személyében – fogalmazott dr. Varga László -, akinek az lett a dolga, hogy körbe járja a megyei jogú városokat, és a korábban tett ígéreteket megismételje, vagy még nagyobbakat mondjon. A héten Miskolcon is volt, és azt ígérte, 320 milliárd forintos fejlesztés fog megvalósulni a városban. Újra felsorolta a Modern Városok Program pontjait, elmondta az Y hidat, a belvárost elkerülő út megépítését, persze arról nem mondott semmit, hogy az elmúlt években ezekből mit sikerült megvalósítani.

Dr. Varga László hangsúlyozta, a parlamentben számtalan alkalommal interpellált ezekkel az ügyekkel kapcsolatban, és sok egyéb eszközzel próbálta felhívni a figyelmet arra, hogy haladni kellene a beruházásokkal. Ráadásul azt is előre jelezte, ha nem épül meg az Y híd, ellehetetlenül az intermodális csomópont megépítése is. „Az M30-as autópálya meghosszabbítása, a kormány által ígért összegből 240 milliárd forintot tesz ki, azaz a beruházási csomag háromnegyedét. Fontos azonban látni, ezek a fejlesztések nemzetközi kötelezettségek, nem beszélve arról, a miskolciakat is csak indirekt módon érinti. Miközben a város lakóinak járnak ezek a fejlesztések, hiszen az uniós források részarányos összege Miskolcé, azaz nem a kormány kegyeként kell ezekre tekinteni. Éppen ezért, a kormányváltás után ezekről a beruházásokról, illetve a város számára rendelkezésre álló forrásokról egyeztetnénk a miskolciakkal, és együtt gondolnánk újra a programpontokat. Kiegészítve olyan javaslatokkal, amelyek a város légszennyezettségét orvosolnák. Valamint, ha már zöldmezős iparterület fejlesztésről szó van, akkor azok mellett miért nem rehabilitáljuk a DAM 135 hektáros területét. Többször utaltam erre a parlamentben is, de javaslataimat sorra elutasították. De a Diósgyőri Kórházra is érdemes volna egy ilyen programban forrásokat keresni, vagy éppen a diósgyőri strand jövőjére fordítani” – vélekedett a szocialista országgyűlési képviselő.

Hangsúlyozta, arra, hogy Miskolc fejlődjön a programjuk mellett garancia Karácsony Gergely, aki érti azt, mit élnek át a nagyvárosokban élők, és milyen fejlesztésekre van szükség ahhoz, hogy megfelelő körülmények között élhessék hétköznapjaikat. Ezzel átadta a szót a szövetség miniszterelnök-jelöltjének.

Az Orbán-kormány prioritásait legjobban abból szűrhetjük le, milyen minisztereket neveztek ki – kezdte Karácsony Gergely. – Hiszen nincs egészségügyi-, szociális-, oktatásügyi- és környezetvédelmi tárca. De propagandából kettő is van, Rogán Antalnak az a dolga, hogy a menekültválsággal ijesztgesse a magyarokat, Kósa Lajosnak pedig az, hogy a megyei jogú városoknak ígérjen fűt-fát. Pontosan tudjuk, hogy ezekből nem lesz semmi. De nemcsak az a baj a Modern Városok Programmal, hogy üres ígéret, hanem a filozófiája is hibás. Hiszen az az üzenete, hogy a király kegyet gyakorol a városi polgárok felé, és az ő hírvivője, Kósa Lajos mindenhol elmondja, mi az ígérete a királynak. Ahelyett, hogy a helyi önkormányzatok, képviselők, közösségek mondanák meg azt, hogy milyen fejlesztési elképzeléseik vannak, és ehhez megkapnák a jussukat az uniós fejlesztési forrásokból. Azoknak kellene a beruházásokat javasolniuk, kitalálniuk, kialakítaniuk, akik a helyi közösségeket alkotják. És ez nem egy kegy, hanem jogos elvárás.

A miniszterelnök-jelölt azt is elmondta, a Fidesz mindent megtesz azért, hogy elvegye a levegőt az önkormányzatoktól, hiszen a politikaképük szerint központilag kell megmondani, mi a jó helyben. „Éppen ezért a kormányváltás egyik tétje, hogy visszaadjuk a helyi közösségeknek a döntési jogát, hogy ők mondják meg, milyen várost szeretnének, és a helyi forrásokról is ők döntsenek. A kormányváltás másik célja, hogy az üres propaganda minisztériumokat megszüntessük, és helyettük olyan kormányzati szerkezetet alakítsunk ki, ami valóban az emberek hétköznapi problémáinak a megoldását szolgálja: mind a városfejlesztés, mind az egészségügy, vagy éppen az oktatás területén. A miskolciaknak könnyű dolguk van, ha kormányváltást akarnak, hiszen egy jól bejáratott, kipróbált képviselőjük van. Arra biztatok minden miskolcit, hogy április 8-án támogassák Varga Lászlót, aki eddig is derekasan küzdött a miskolciakért, többet tett értük, mind a helyi vezetők és Kósa Lajos együtt” – jelentette ki Karácsony Gergely.

Forrás: eszon.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás